BLOG
"Azt, amik vagyunk, a szavak csak sejtetik, el nem mondhatják."
Autre monde
2010-09-06 00:43 hétfő#
Remélem a következő életemben Brüsszelbe születek, Matthiasszal együtt, és megismerkedünk, és összeházasodunk, majd boldogan élünk míg meg nem halunk. ^^
Amúgy már jobb mint délután volt, a hangulatingadozásaimnak megvan az az előnye, hogy a lefelé után, előbb-utóbb megjön a felfelé rész is.
Roppant jókedvemet köszönhetem annak, hogy hirtelen felindulásból leszedtem a monitortartó részt az íróasztalomról, ezzel helyet nyertem, és kilenc lyukat (ebből hatba pont belefér egy normál ceruza!). Érdekes, hogy amint kihúzok néhány csavart, hirtelen átjár az általános faszaság érzése, és ezermesternek érzem magam, valahol McGyver és Mekk Mester között.
Másik vidító tényező, hogy beszélgettem Matthiasszal, franciául nyilván, és jó volt, és még ha nem is biztos, hogy valaha újra találkozunk, boldog vagyok, hogy megismerhettem, mert tényleg a legrendesebb srác akivel valaha is találkoztam.
Harmadik vidító tényező Ricsi, aki a szaktársam, és akivel holnap együtt megyünk a francia beszélgetős estre, és már a vonaton sörözni fogunk. Plusz ha dumálunk, abból 99,98%-ban akkora bődületes baromságok kerekednek ki, hogy így nem lehet tisztességesen világundora az embernek. ^^
Negyedik tényező, hogy megváltoztattam a tegnap este kialakult véleményemet, és nem adom fel. Lehet, hogy épp elég hülyeséggel tömte tele a fejem tegnap este Bazsi, de mostanra csak annyit tartottam meg, hogy "Megérdemel egy esélyt." Ámen.
Doors
2010-09-02 01:32 csütörtök#
Szeretném, ha én nyitnám-csuknám az ajtót, és nem az, aki éppen jönne vagy menne.
Home, sweet home
2010-08-29 19:49 vasárnap#
Tegnap érkeztem haza, édesanyámék kijöttek elém a reptérre, elmentünk fagyizni, utána meg az Outletbe vásárolni. Nem igazán volt kedvem, lévén fáradt voltam eléggé az esti három óra alvás és az utazás miatt, de végül vettem egy papucsot, egy cipőt, egy fürdőruhát, egy zakót és zoknit meg harisnyát. Este Noémiéknél iszogattunk a kertben, és a mai éjjel se aludtam sokat. De cseppet sem bánom.
Azt hittem, üresebb érzés lesz itthon lenni, de szerencsére van, ami eltereli a figyelmem. ![]()
Holnaptól el kell kezdenem összeszedni magam, az itteni dolgaim, meg a szobámat összepakolni, mert valami hihetetlen disznóól van.
5 jours
2010-08-23 17:22 hétfő#
Abbahagytam a Lost-nézést, szerintem majd otthon folytatom. Amúgy meg mindjárt megyek haza, szombaton megy a repülőm.
Alapjában véve azt hiszem, jól érzem magam, békésen tengetem hétköznapjaim, és bár szeretem Brüsszelt, mégsem bánom, hogy nemsoká visszamegyek Tatára.
Coincidences
2010-08-15 02:26 vasárnap#
Cseppet sem bánom, hogy ma este itthon maradtam. ![]()
Plusz elkezdtem nézni a Lostot, öt nap alatt több mint 40 részt láttam. Éljen a sorozatfüggés.
C'est la vie
2010-08-12 21:37 csütörtök#
Nem akarok hazamenni. Abban sem vagyok biztos, hogy jobban szeretnék itt maradni, de az tuti, hogy nem akarom vissza az otthoni életem még egy darabig.
20
2010-07-27 00:58 kedd#
Tragikus visszafordíthatatlansággal papírforma szerint 20 éves lettem.
20. életévem napjának kezdete Brüsszel külvárosában ért, a kertben, Matthiasszal beszélgetve, egy-egy pohár Leffe-fel a kezünkben.
Remek nap lesz ez a mai ahhoz, hogy találjak magamnak egy új életszemléletet.
...
2010-07-24 22:57 szombat#
Az egészhez nem volt türelmem, de ezekhez igen:
MÚLT
117. Legrégebbi emlék: Másfél évesen labdázok nagypapámmal a kórházban.
118. Valami, amit jó lenne elfelejteni: a mostani próblémáimat.
119. Mit csináltál 2000 szilveszterén? Szerintem családoztam.
120. Mit csináltál, mikor a szeptember 11-i támadásokat meghallottad? Meglepődtem.
JELEN
121. Hogy érzed magad? Értetlenül.
122. Mit viselsz? Farmert és inget
123. Mire gondolsz? Arra, hogy mennyire igazságtalan az elmúlt két nap.
124. Mik a terveid mára? Olvasás, alvás, őrlődés.
125. Most hol vagy? A brüsszeli szobámban.
Gonosz is meg örül is
2010-07-18 17:49 vasárnap#
A mai napon kellemesen gonosznak érzem magam. Egyrészt mert előbb rájöttem, hogy bár a távolság szépít, azért van egy csaj aki 1200 km-ről szemlélve is ugyanolyan csúnya. Másrészt, egy másik csajnak akkora orra van, hogy zuhanyzás közben is el tud szívni egy 120-as Eve-t.
Amúgy mindennapi örömök, és három óra alvás utáni picsafáradtság jellemzi mai napom. Meg eléggé szeretem Brüsszelt.
Parfois
2010-07-07 13:51 szerda#
Maybe our relationship
Isn't as crazy as it seems
Maybe that's what happens
When a tornado meets a volcano
Azért persze néha eszembe jut.
Heureuse
2010-07-01 14:36 csütörtök#
Az egyetlen dolog ami picit elszomorít, az a tény, hogy nem keres.
Biztos van jobb dolga, de attól még jól esne egy hellosziaélsz-e.
Amúgy kibaszott jól érzem magam itt, előbb beszéltem telefonon Sonjával, két és fél percet, és annyira megijedtem attól, hogy fel kell vennem a telefont, hogy hirtelen szinte hibátlanul beszéltem franciául.
Arrivée
2010-06-28 23:43 hétfő#
Furaság, hű, há, wow. Új blogom ez lesz itten:
http://bellgalany.blogol.hu
Nem tudom, ma írok-e, elég fáradt vagyok, és már kis füzetkébe leírtam a lényegeset. Kézzel. Tiszta romantika. ^^'
Demain
2010-06-27 18:47 vasárnap#
Even though the road is rocky
I'll be comming home to you again
'Cos if you thought that I was Lost
I had to bear my cross
Now I'm free from all these chains
I've been gone a while away from you
and I hope you overstand
That I've got to do what I must do to be a better man
'Cos if I was just to act a fool
Do nothing with myself
Then all my blessings would be cursed
My world would crumble in
It's a joy when I sit down and think of the good times that we have
And what we do to make it through when the good times turn to the bad
Well I hope you find it in your heart to know these words are true
And please don't fuss, because I must go do what I must do
Hey baby don't you worry
Even though the road is rocky
I'll be comming home to you again
'Cos if you thought that I was Lost
I had to bear my cross
Now I'm free from all these chains
A time, a space, a different place, how perfect we might be
I will be that wind that blows you, be that willow tree
And I could never bear the thought of you not by my side
So I will be the one to stay you, be the cool of night
And everyday I pray to Jah that one day you will see
And overstand the fact that I must fulfil my destiny
I hope you find it in your heart and know these words are true
And please don't cry you know that I must do what I must do.
Hey baby don't you worry
Even though the road is rocky
I'll be comming home to you again
'Cos if you thought that I was Lost
I had to bear my cross
Now I'm free from all these chains
Willing it's not easy
Ja knows I awa try I try
So don't you get berray
Ja knows awa try and try
Hey baby don't you worry
Even though the road is rocky
I'll be comming home to you again
'Cos if you thought that I was Lost
I had to bear my cross
Now I'm free from all these chains
For what it's worth
2010-06-27 02:10 vasárnap#
Azért döntöttem úgy, hogy megpróbálom ezt a dolgot, mert újat akartam. Mást. Egyedül lenni, kipróbálni magam a mélyvízbe. Elegem lett a megszokásból, az életemből, mindenből. Hátat akartam fordítani mindennek és mindenkinek, megtanulni boldogulni egymagamban, kicsit stabilabbá lenni.
És persze, francia. Mert nem kamuból mentem egyetemre, és komolyabban kellene vennem a tanulmányaimat. Meg akarok tanulni franciául, és bebizonyítani, hogy igenis képes vagyok rá.
Nyugalomra vágytam, úgymond. Hogy ne arról szóljon minden, hogy menekülök buliból buliba, iszok, hogy ki tudjak szakadni. Persze szeretem, de ha jobban belegondolok, üres ez az egész.
Kíváncsi vagyok, milyen világot rejtenek más emberek. Sosem érintkeztem még szellemileg sérültekkel, most meglesz rá a lehetőségem, és hiszem, hogy csak a javamra válhat.
Tanulni megyek. Nyelvet, toleranciát, elfogadást, türelmet, küzdést. És hinni akarok benne, hogy két hónap nem a világ, és mikor visszajövök, ő tényleg itt lesz. Nekem lesz itt. És hozzá jövök haza.
Jó lesz, hiszek benne. Nehéz, de pont emiatt jó is. Mindig a rögös úton indulok, de a lábam már hozzászokott. Talán egyenletes talajon meg sem állnék két lábon.
Holnapután
2010-06-26 19:06 szombat#
Végül is a VZV szóra sem érdemes, semmi egetrenget nem történt. Volt utolsó Kareszos T18 koncert, amit jobbára a színpadtól kurva messze ugráltam végig, meg párszor bementem a tömegbe is. Szerintem csak azért nem sírtam, mert más miatt se sírok, amúgy eléggé meghatott a dolog.
Most Belgium köti le a gondolataimat, meg Greg, és a kettő keveréke. Nagyon szeretném, ha tényleg hihetnék az ígéretének. Szerinte két hónap nem olyan hosszú idő, szerintem meg de. Remélem, ha kinn leszek, könnyebb lesz, és én is erre az álláspontra szeretnék jutni. El kellene kezdenem összepakolni, de annyira nehéz. Azt hiszem, holnapra halasztom.
Félek. Próbálom leállítani az agyam kattogását a témán, de félek. Hogy milyen lesz kinn, megállom-e a helyem, milyen hatással lesz a kapcsolataimra... sat-sat. Jó lenne, ha fel tudnám idézni, miért is döntöttem úgy, hogy vállalom ezt a munkát, ezen a helyen.
Szerintetek
Szerintem
2004 december
2005 január
2005 február
2005 március
2005 április
2005 május
2005 június
2005 július
2005 augusztus
2005 szeptember
2005 október
2005 november
2005 december
2006 január
2006 február
2006 március
2006 április
2006 május
2006 június
2006 július
2006 augusztus
2006 szeptember
2006 október
2006 november
2006 december
2007 január
2007 február
2007 március
2007 április
2007 május
2007 június
2007 július
2007 augusztus
2007 szeptember
2007 október
2007 november
2007 december
2008 január
2008 február
2008 március
2008 április
2008 május
2008 június
2008 július
2008 augusztus
2008 szeptember
2008 október
2008 november
2008 december
2009 január
2009 február
2009 március
2009 április
2009 május
2009 június
2009 július
2009 augusztus
2009 szeptember
2009 október
2009 november
2009 december
2010 január
2010 február
2010 március
2010 április
2010 május
2010 június
2010 július
2010 augusztus
2010 szeptember
Szerintük
Eddig
715 log bejegyzés
2757 komment neki
23 feltöltött kép
6 szavazás
Hasznos
Lawyers Counter
design: B 2009
